Hírek

Könyvbemutató: Szakál György


Hajdúdorogi füzetek 21. kötete - könyvbemutató

Ismét egy kötettel gyarapodott a Mészáros Károly Városi Könyvtár által kiadott Hajdúdorogi füzetek sorozata, melynek bemutatójára március 26-án került sor. A 21. füzet a művészetoktatás 25 évét mutatja be, Szakál György, címzetes, nyugalmazott igazgató jóvoltából.

„A művészet magával az emberrel együtt született meg, éppen ezért úgy kell tekintenünk rá, mint alapvető szükségletünkre. Számomra még ma is az a természetes, kerek és egész világ, ahol az emberek énekelnek, táncolnak, verset írnak, verset mondanak, rajzolnak, festenek, gyöngyöt fűznek, fát faragnak- és nem csak pénzt olvasnak.” Véghelyi Balázs gondolatával köszöntötte a jelenlévőket Jeles Erzsébet, a könyvtár intézményvezetője. Történelmi visszatekintés után a művészet fontosságáról, az emberekre való hatásáról is beszélt, a népes közönség előtt.

A kötetet Csige Tamás polgármester úr mutatta be, visszaemlékezve a kezdetekre és jelen évekre. Személyes tapasztalatait is megosztotta a művészeti oktatásról a jelenlévőkkel, és arról, hogy azok a gyerekek, akik részesei voltak az oktatásnak, az élet egyéb területén is sikeresen megállták, megállják helyüket. Többen a zenei pályán dolgoznak, valószínű, az itteni oktatásnak köszönhetően. Polgármester úr gratulált a szerzőnek, nagyon jó egészséget kívánt igazgató úrnak és a tanári karnak.

Ezt követően Szakál György köszönte meg a kötet bemutatását polgármester úrnak, valamint mindazok segítségét, akik közreműködtek a kötet elkészítésében. A rendezvényt a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és AMI diákjainak és zenepedagógusainak műsora színesítette.


Pályázataink

Új Magyarország Fejlesztési TervÁrvácskák

TIOP-1.2.3-08/1-2008-0085 "ÁRVÁCSKÁK"

 

Új Széchenyi TervMagyarország megújul

 

TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0008 "Könyvtárak a hajdúság felemelkedéséért"

 

KATKAÚj Magyarország Fejlesztési Terv

TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0027 Könyvtárak a Tudós Közösségekért az Alföldön (K.A.T.K.A) projekt