Magyarországon 1993. április első hétvégéjén rendezték meg első alkalommal a roma kultúra napját. Ennek az ünnepnek Hajdú-bihari vonatkozása is van, hiszen a Bedőn született Choli Daróczi József pedagógus, népművelő, műfordító, újságíró, író és költő hívta életre ezt a rendezvényt. Április 8-a, a Romák világnapja, ezen a napon mutatkoznak be településünk nevelési és oktatási intézményben nevelkedő roma származású gyerekek. Bemutatják kultúrájukat, eredetükről szóló meséket, mondákat és táncművészetüket, valamint cigány szerzők verseit tolmácsolják a közönségnek.
Intézményünk szervezésében ez a fesztivál immár XI. alkalommal került megrendezésre. Országos hírnévre is szert tettünk ezáltal, hiszen a Cigány fesztivált jó gyakorlatból minta projekt lett. Több mint háromszáz jó gyakorlat közül 90 került a legjobbak közé, köztük a mienk is. 2018 novemberében bátonyterenyei könyvtár szervezésében került megrendezésre a cigány fesztivál, melyen részt vett a mintaprojekt fejlesztő, Jeles Erzsébet is.
Az óvoda- és iskola pedagógusok lelkes munkájának az eredménye, hogy ezen a rendezvényen bemutatkozhattak a Hajdúdorogon élő roma származású gyerekek. Közel ötvenen mutatták be a roma kultúrának egy-egy szeletét vers, próza, ének és természetesen a tánc formájában a lelkes közönségnek. A rendezvénynek a nézői most többségben a meghívott vendégek mellett, az óvodás gyermekek voltak. A fellépők gálaműsorát a lelkes közönség nagy tapssal jutalmazta. A könyvtár minden fellépő gyerekeket könyvjutalomban részesített. A Roma Önkormányzat az általa választott fellépőknek ajándékcsomagot adott át.
Ebben az évben is hirdettünk rajzpályázatot általános iskolai tanulók részére, melynek témája: Hajdúdorog gyerekszemmel. A kiírás apropója, hogy 30 éve újra város Hajdúdorog. 19 pályamunka érkezett hozzánk. Köszönjük az alkotóknak és a szaktanároknak, hogy az iskolai és egyéb feladatok mellett volt még idejük és energiájuk, hogy hozzánk is juttassanak el pályamunkákat!
A zsűri döntése értelmében három mű ért el helyezést:
Gratulálunk a rajzpályázat győzteseinek, a Cigány fesztivál minden fellépőjének és felkészítőinek!