Nagyon ragaszkodunk a könyvtár hagyományos népmese és mondamondó versenyéhez, hiszen szándékunk a népmesemondás népszerűsítése. A mesemondás szabad beszélt szöveg, ebben is különbözik a prózamondástól. Továbbá fontos a mesei csoda megléte is, amikor a mesélő a csoda országába viszi el meséjével a hallgatóságot. Ezt a csodát élhettük át a könyvtárban is.
Rendhagyó módon, ebben az évben a páros mesemondásra is volt lehetőség, és nagy örömünkre szolgált, hogy több évfolyamon is találkoztunk mesemondó párokkal.
A versenyen a következő helyezések születtek:
Egyéni:
Páros:
Egyéni:
Páros:
A zsűri tagjai: Simon István Józsefné, Pajkos Tiborné, Csiszár-Tóth Erika.
Mind a mesemondóknak, mind felkészítő tanáraiknak, szüleiknek szívből gratulálunk, s további sok sikert kívánunk!
Köszönjük a zsűri munkáját is!