Idén immár 16. alkalommal került megrendezésre Honismereti táborunk, melyben a helyi általános iskolák ötödik osztályt végzett gyerekei vettek részt.
Az együtt töltött hétről Tábori híradó formájában készült napi híradás:
Június 19.: a tábor első napja
Megnyitotta kapuit a XVI. Honismereti tábor. Nagyon örültünk annak, hogy olyan sokan érdeklődnek a város értekei felől, a település múltjáról, néprajzi szokásairól. Első nap gyalogosan jártuk be a város egy részét. Megnéztük a Viditó és a Telekhegytizedi temetőt, melyekről nagyon sok, érdekes információt adtunk a tábor résztvevőinek. A zsidó temetőbe és azon belül a csoda rabi tiszteletére épített épületbe is be tudtunk menni. Ebéd után a program a könyvtárban folytatódott. Társasjátékkal, memória kártyával játszottak a gyerekek és a középiskolás segítők. Babzsákot varrtunk és elkészítettünk a bagolyfejes botvég másolatát levegőn száradó gyurmából. Tartalmas, de fárasztó napot tudtunk magunk mögött.
Június 20.: a tábor második napja
Meleg reggelre ébredtünk, pedig a mai napon egy hosszú kerékpárút várt reánk. Izgatottan gyülekeztek a gyerekek a könyvtárban. A Nagylaposhoz kiérve beszélgettünk a terület természetvédelmi értékeiről, az ott fészkelő madarakról. Aztán a Tubus Kft-ben gyárlátogatáson vettünk részt, ahol dr. Orosz Erika és Kranyik László ügyvezető fogadtak bennünket. Az ügyvezető úr bemutatta az üzemet, közelről láttuk azokat a gépeket, melyek a tubusokat gyártják. Nagyon finom ebédet, és hűsítőket kaptunk, melyeket itt is szeretnénk megköszönni. A fáradhatatlan gyerekcsapat focizott, és játszott a gyár udvarán. Elfáradva, de teli élménnyel érkeztünk vissza a könyvtárba.
Június 21.: a tábor harmadik napja
Mai délelőttünk úti célja a Kukucza és a Hegytizedi temető volt, ahol zsírkréta és papír segítségével elővarázsoltuk az eltűnt feliratokat. Megálltunk a fehértói úti feszületnél és a Muszka dombnál is. A könyvtárban ördöglakatot készítettünk a gyerekekkel, melyet haza is vihettek. Ebéd után Horváth Zoltán polgármester úr látott vendégül bennünket, majd a Strand területén Simon György, Pocsai János és íjász társuk tartott bemutatót, akikkel később jurtát építettünk, íjászkodtunk.
Június 22.: a tábor negyedik napja
Ma „csak” sétáltunk: megnéztük a városban található templomokat, emléktáblákat, köztéri szobrokat, emlékfákat, melyekhez anekdotákat, történelmi hátteret hallhattak a táborozó gyerekek. Délután a bedagasztottuk a kenyértésztát, melyet kisütés után, holnap fogunk közösen elfogyasztani. Mindenki elkészítette a saját családfáját és Hajdúdorog vaktérképén bejelöltük azokat az utcaneveket, köztéri alkotások helyét, melyek az 1800-as évekhez köthető.
Június 25.: a tábor ötödik napja
Délelőtt a Tájházba látogattunk el. Gulyás Attila muzeológustól hallhattunk a népi építészetről, dédszüleink mindennapjairól, szokásairól, láthattuk használatai tárgyaikat, berendezett otthonukat. Az érdekes előadás mindannyiunkat lekötött. Tárgyleíró kartonon a kiosztott tárgyakról leírást készítettünk, mint, ahogy a múzeumokban szokták. Tízóraira elfogyasztottuk a tegnap dagasztott és kisütött kenyereket. Népi játékot is játszottunk, seprűtáncot, aminek nagy sikere volt.
Ebéd után fagyizni mentünk, hajdúsági napdalokat énekeltünk, játszottunk, kérdéssor segítségével felelevenítettük a táborban tanultakat. Minden résztvevő egy kis „Tábori hírmondó”-val térhet haza, hogy a megszerzett ismeretek, élmények mellett ez a kis kiadvány is megmaradjon számukra.
Reméljük a gyerekek is jól érezték magukat. Bízunk abban, hogy sok információval lettek gazdagabbak! A tábor szervezésében a könyvtár mellett a Hajdúdorogi Honismereti és Városvédő Egyesület is kivette a részét. Köszönjük a tábor lebonyolításában résztvevő segítők munkáját.