Az idősebb korosztályra is gondolva, szavalóversenyt hirdettünk felnőttek részére magyar költők verseiből. Rendezvényünkkel a Magyar Kultúra napjához kapcsolódóan, az idén 105 éve elhunyt Ady Endrére emlékeztünk.
A szavalatokat Petrus Sándorné és Szabó-Rékasi Mónika értékelte.
A versmondókat előadásmód, versválasztás, eredetiség, érzelem közvetítés, és hosszúság kategória alapján választották ki. Ennek eredményében a következő eredménye születtek:
A szavalatok előtt a Hajdúdorogi Őszidő Kulturális Egyesület, az eredményhirdetés után pedig az Akácos Út Nótaklub vezetője és egyik tagja színesítette a rendezvényt.
Gratulálunk minden részt vevőnek! Köszönjük a zsűri munkáját, a közreműködő fellépők műsorát.